Menü

Támogatás a színpadra vezető úton - NTP-KTK-M-17-B pályázati beszámolója

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő általi a Nemzeti Tehetség Program NTP-KTK-M-17-B pályázati program keretén belül a Művész Gyerekekért Közhasznú Nonprofit Kft. lehetőséget kapott a hazai kettős vagy többszörös tehetségeket segítő tehetséggondozó pályázat megvalósítására. A program célja volt a hátrányos helyzetű, nevelésbe vett, tehetséges gyerekek felkarolása, tehetségük kibontakoztatása, támogatása és integrálása a tánc segítségével. A programban budapesti és környékbeli gyermekotthonokból válogattuk ki a tehetséges, elsősorban roma származású gyerekeket. A program 4 lépcsőn keresztül valósult meg: tehetségek kiválasztása, csoportos táncoktatás – musical és néptánc – , alapfokú képzésbe történő bekerülés, párhuzamos képzésbe történő bekerülés. A programban részt vevő gyerekek tehetségüket két alkalommal a nyilvánosság előtt is bemutathatták a Kamarabalett Csillagai rendezvény keretén belül, ahol a Madách Művészeti Iskola növendékeivel együtt léphettek színpadra. A táncon kívül színházlátogatásra és kulisszajárásra is lehetőséget biztosítottunk a kiválasztott és a programban bent maradt tehetséges gyerekek részére. 

A program sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 2018/2019-es tanévben 3 kiválasztott tehetség az iskola párhuzamos képzésén folytatja tovább tanulmányait.

 

   

 

 

 

 

 

 

 

Zuglói képzéseink

Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Budapest XIV., Angol utca 75.

Iskolánkról bővebben

Budai képzéseink

Madách Táncművészeti Stúdió - Buda 

 

1114 Budapest, Bartók Béla út 62.

Stúdiónkról bővebben

Kövess minket Facebookon

Csatlakozz hozzánk Facebook-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legújabb információkról, érdekességekről.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra

Csatlakozz hozzánk YouTube-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legfrissebb videókról.