Menü

Jótékony Bogárkák

Az október 27-i, 18.30-kor kezdődő Bogármesére még a megszokottnál is jobban készülünk. Az estét vendégeink teszik emlékezetessé, akik Erdélyből, Déváról érkeznek hozzánk; a Böjte Csaba által vezetett Szent Ferenc Alapítvány által támogatott gyerekek több mint 500 km-t utaznak, hogy megnézzék előadásunkat.
A - reméljük - maradandó élmény mellett, anyagilag is szeretnénk támogatni az Alapítványt, és ehhez az Ön hozzájárulására is számítunk!


Szeretettel várjuk a RAM Colosseumba, hogy megváltott jegyével Ön is segítsen szebbé tenni az Alapítvány által támogatott gyerekek mindennapjait, illetve hogy együtt segítsük a Szent Ferenc Alapítvány munkáját!


A jegyek 2000 Ft-ért megvásárolhatóak, de természetesen – ha módjában áll – ennél nagyobb összeggel is támogathatja a gyerekeket.
Jegyértékesítés: 1149 Budapest, Angol utca 75.
Jegy információ: 06 1 222 1402


Ha nem tud eljönni az előadásra, de támogatná a Szent Ferenc Alapítványt, az alábbi bankszámlaszámon teheti meg:
Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola Közhasznú Nonprofit Kft.
Budapest Bank 10100840-55428900-01000004
Megjegyzés rovat: szf támogatás


Minden adománynak nagyon örülünk, és boldogan továbbítjuk az Alapítvány részére!

Segítségét előre is köszönöm!
Sárközi Gyula
A Madách Musical Táncművészeti Iskola alapítója

Zuglói képzéseink

Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Budapest XIV., Angol utca 75.

Iskolánkról bővebben

Budai képzéseink

Madách Táncművészeti Stúdió - Buda 

 

1114 Budapest, Bartók Béla út 62.

Stúdiónkról bővebben

Kövess minket Facebookon

Csatlakozz hozzánk Facebook-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legújabb információkról, érdekességekről.

Iratkozz fel YouTube csatornánkra

Csatlakozz hozzánk YouTube-on és értesülj az iskolával kapcsolatos legfrissebb videókról.